Januárban az „otthon” témakörét járjuk körül – na most nem feltétlenül a fizikai térre gondolok, ahol egy hosszú nap után ledobod a cipőd és bedőlsz a pihe-puha ágyadba. Az otthonérzés ennél sokkal több. Egy olyan állapot, amelyben megérkezhetsz. Önmagadba, egy kapcsolatba, egy közösségbe vagy akár egy pillanatba.
De vajon mi határozza meg, hogy otthon érezzük-e magunkat? A falak, amelyek körbevesznek? A tárgyak, amelyekhez ragaszkodunk? Vagy valami ennél mélyebb? Az, hogy „otthon vagyunk,” egyetemes emberi szükséglet. Nem pusztán egy hely, hanem egy belső viszonyulás, amely független a külső körülményektől. Ez a gondolat nem új keletű: az emberiség évszázadok óta keresi a választ arra, hogy mit is jelent igazán otthon lenni.
Több mint kétezer évvel ezelőtt a római szenátor és sztoikus filozófus, Seneca ezt írta erről:
„Ide-oda rohansz abban a hitben, hogy megszabadulsz egy rád nehezedő tehertől, miközben éppen ez a rohanás növeli a terhedet. […] Ha azonban megszabadulsz ettől a gyötrő tehertől, minden új hely élvezet lesz számodra. Akár a világ végére száműznek is, bármilyen különös sarkában találod is magad a világnak, ha ott megtalálod a nyugalmad, az a hely otthonná válik számodra.”
— Lucius Annaeus Seneca: Erkölcsi levelek
Az új év beköszöntével a világ újra mozgásba lendül. Elindul a rohanás, és vele együtt érkezik az érzés, hogy be kell hozni a lemaradást, folytatni kell az előző évből maradt feladatokat, és alkalmazkodni kell az új év ritmusához. A külvilág üzenetei sem segítenek: mindenhol azt halljuk, hogy itt az idő jobbá, szebbé, hatékonyabbá válni, új célokat kitűzni, új szokásokat felvenni.
És te ott állsz ebben a zajban. Próbálsz lépést tartani, miközben talán érzed, hogy valami szorít. A tested próbál jelezni: fáradtabb vagy, fáj a vállad, nehezebben alszol el. Az elméd folyton pörög, újabb és újabb forgatókönyveket gyárt. A lelked néha összeszorul, és ha csendben maradsz egy pillanatra, talán megérzed, hogy valami nincs egészen a helyén.
Az otthon nemcsak egy ház, amelyre figyelmet kell fordítanunk. Nemcsak a lakásunk, amelyet kitakarítunk, rendbe rakunk, hogy jól érezzük magunkat benne. Az otthon a testünk, a lelkünk és az elménk is.
Mi lenne, ha januárban nemcsak a fizikai otthonodat tennéd rendbe, hanem ezeket az otthonokat is? Ha ugyanazzal a figyelemmel fordulnál a tested felé, mint amikor észreveszed, hogy itt az ideje a porszívót kézbe venni? Ha nemcsak a konyhapolcot szortíroznád, hanem a gondolataid közül is kiszelektálnád azt, ami már nem szolgál? Ha a lelkedet is védenéd azzal, hogy teret adsz neki, hogy megpihenhessen
Otthon lenni nem mindig könnyű. Néha elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal. Egy ideig idegenként mozgunk a saját testünkben, a saját életünkben. De ez nem azt jelenti, hogy eltévedtünk. Csak azt, hogy időre van szükségünk, hogy visszataláljunk.
Azt mondják, az otthon ott van, ahol a szívünk is. De mi van, ha nem találjuk? Ha szétszórtuk apró darabokban helyekre, emberekre, emlékekre? Ha elveszett valahol a múltban, vagy talán a jövőbe vetített elképzeléseink között? Mi van, ha úgy érezzük, nincs egy fix pont, ahová lehorgonyozhatnánk?
Talán az otthonérzés nem is egy állandó hely, hanem valami, amit folyamatosan újrateremtünk. Egy mozdulat, egy döntés: hogy jelen vagyunk. Hogy megengedjük magunknak, hogy megérkezzünk. Megérkezni nem azt jelenti, hogy minden tökéletes vagy végleges. Nem azt, hogy minden kérdés megválaszoltatott, minden bizonytalanság megszűnt. Hanem azt, hogy jelen vagyunk. Hogy belehelyezkedünk a pillanatba, és engedjük, hogy az is elég legyen, ami most van.
Számomra ezért az otthon inkább egy érzés, mintsem egy hely. Ebben az értelemben önmagamat lakom be. És ha így nézzük, az otthon bennünk születik meg újra és újra.
Állj meg egy pillanatra, végy egy mély levegőt, öleld át magad és figyelj befelé.
Otthon vagy.
Magyar 
English 
