A jóga és az ayurvéda két nővér – de kik is ezek a testvérek?
A jógát már közelebbről ismerjük, itt az ideje hát megismerkedni az ayurvédával is.
Az ayur szó jelentése élet, a véda szó jelentése tudomány, vagyis az ayurvéda az élet tudománya, az élet bölcsessége.
India több ezer éves, ősi holisztikus gyógyászati rendszere, amely nagy hangsúlyt fektet az egyéni egyensúly megteremtése és megtartása által az egészség megőrzésére és egy kiegyensúlyozott élet kialakítására.
De mik is azok a sokat emlegetett dóshák? És hogyan derül ki, hogy ki milyen dóshához tartozik, vagyis hogy ki milyen alkattal rendelkezik? És amikor tudjuk, hogyan van ez a segítségünkre a mindennapi életben?
A workshop során megismerkedünk az ayurvéda történetével és alapjaival, illetve a főbb elveivel, majd dósha teszt segítségével utána járunk, hogy ki milyen alkatú. Mindezek tükrében áttekintjük a váta (szél), a pitta (tűz) és a kapha (víz) típusok jellemzőit – egyensúlyi és kibillent állapotaikban is -, majd egyéni életvezetési tippeket gyűjtünk a harmonikus mindennapok érdekében.
Végezetül pedig megvizsgáljuk, hogy a jóga és az ayurvéda kéz a kézben hogyan lehet segítségünkre egy támogató életmód kialakításában.
A workshopot azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek az ayurvéda iránt és szívesen megismerkednének ennek a szerteágazó rendszernek az alapjaival és legfontosabb irányelveivel, valamint a jógához fűződő kapcsolatával – áttekintő jelleggel.
A dósha teszt, melyet a helyszínen biztosítunk és segítünk a kitöltésében, és az egyes típusok, alkatok elemzése segítségünkre van egy mélyebb megértés folyamatában önmagunk és a külvilág irányába. Az ayurvéda általános, dóshák szerinti életvezetési tanácsai, melyek többek között a napi rutin kialakítására, az étkezésre, az aktivitás és a pihenés ütemére, valamint az ajánlott mozgásformákra és jógagyakorlatokra vonatkoznak, eszközként szolgálhatnak a harmonikusabb hétköznapok megteremtésében.
A foglalkozás kitekintést nyújt arra vonatkozólag is, hogy az ayurvéda iránt mélyebben érdeklődők számára milyen lehetőségek vannak további ismeretek szerzésére.
A foglalkozáson való részvételhez előképzettség nem szükséges.
Ajánlott öltözet: kényelmes, laza ruházat.
Oktató: Gyetvai Anett
Időpont: 2024.09.22., vasárnap, 16.00-19.00 (ne feledd, ebben az évben ez lesz az utolsó alkalom!)
Helyszín: Hanumán Jóga, 1027 Budapest, Erőd utca 16.
Részvételi díj:
early bird jegy 2024. szeptember 15 éjfélig: 13.000 Ft/fő
teljes árú jegy 2024. szeptember 16-tól: 18.000 Ft/fő.
A workshopot azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek az ayurvéda iránt és szívesen megismerkednének ennek a szerteágazó rendszernek az alapjaival és legfontosabb irányelveivel, valamint a jógához fűződő kapcsolatával – áttekintő jelleggel.
Nem szükséges, mind az ayurvédával, mind pedig a jógával kapcsolatban az alapokról indul a workshop.
Speciális igény nincs, kényelmes, jógázásra is alkalmas öltözetben érkezz és jegyzeteléshez szükséges felszerelést hozz magaddal.
Snack jellegű finomságokkal és teával készülünk, ételt és italt igényed szerint hozz magaddal. Stúdiónk szabályai szerint arra kérünk, hogy hús tartalmú ételt ne hozz be, köszönjük! (Ne izgulj, az ayurvéda nem tiltja a hús fogyasztását)
A dósha teszt és az ajánlások kapcsán lesznek kiosztott és megtartható anyagok. Jegyzeteket igény szerint tudsz készíteni.
A workshop alapozó, tájékozódást elősegítő jellegű; képesítést nem nyújt, így tanusítványt nem készítünk.
Nincs korhatár a gyakorlására, de, kérlek, vedd figyelembe a fokozatosság elvét – mindig kis lépésekkel vezetjük be az ajánlásokat a mindennapjainkba, hogy a változás folyamata örömteli maradhasson.
Az ayur szó jelentése élet, a véda szó jelentése tudomány, vagyis az ayurvéda az élet tudománya, az élet bölcsessége.
India több ezer éves, ősi holisztikus gyógyászati rendszere, amely nagy hangsúlyt fektet az egyéni egyensúly megteremtése és megtartása által az egészség megőrzésére és egy kiegyensúlyozott élet kialakítására.