Hajas Eszter

17 évesen, a gimnázium alatt ismerkedtem meg a jógával, ami azóta is a mindennapjaim szerves része. A saját jógautamat bejárva fokozatosan mélyedtem el a testemmel és szellememmel való kapcsolatomban, így ma már tudatosan és kiegyensúlyozottan tudom élvezni az életet, és tovább haladni a soha véget nem érő tanulás útján.

A jógaoktatás mellett pszichológusnak tanulok, épp ezért tartom fontosnak a jóga lelki egészségre gyakorolt hatásait, illetve önismereti lehetőségeit. Úgy tartom, nem csak a testünkről, de belső világunkról is sokat mond, mely ászanák a legkedvesebbek számunkra, vagy éppen melyek mennek nehezen az aktuális helyzetben. Kitartó gyakorlással és önmagunkba figyeléssel páratlan testi-lelki-szellemi fejlődésben lehet részünk.

2020-ban szereztem Gerincjóga oktatói képesítést a Mandala Jógastúdióknál, azóta már volt szerencsém fiatalokkal és idősebbekkel egyaránt dolgozni. Jelenleg is folyamatosan igyekszem tanfolyamokkal bővíteni a tudásomat, hogy változatos és kihívást jelentő alkalmakkal tudjak készülni Nektek.

Szeretettel várlak az óráimon!

Gerincjóga: kedd 07.00-8.30