
„ÓM namah Sivája, azaz köszöntelek isteni Lélek.”
Huber Tamás Ásutós vagyok, 62 éves, hatha-és rádzsa jóga oktató. Hat, hét éves lehettem, amikor a nagybátyám által mutatott Selvarajan Yesudian Sport és Jóga című könyvet nézegetve a fényképek alapján rájöttem, hogy én is kivitelezni tudom a lótusz fejenállást és a nauli-t (hasizmok forgatása). De mire valóban megtudtam, hogy mi a jóga, 20 éves lehettem. Ezután, majd harminc éven át egyedül, belső megérzéseimre hagyatkozva gyakoroltam. Ebben a magányos gyakorlásomban, az első időkben Málnai Tibor jógaoktató volt az egyetlen útmutatóm. 2015-ben egy fotón megláttam Sivánanda Mestert, feltűrt dhotiban, vödör vízzel a kezében. Ez a kép finoman azt súgta nekem, hogy; Ha nincs Mester, aki beavatna a tradícióba, meg fogsz rekedni. Így még ez évben csatlakoztam a Sivánanda központ szádhana (napi szintű jóga gyakorlás) programjához. 2016-ban Szaraszvati, Keserű Aranka mai napig is lelkes tanítványa lettem, majd egy mantrabeavatás alkalmából az Ásutós nevet kaptam tőle.
2017-ben elvégeztem a jóga oktatói képzést, majd 2018-ban sikeres vizsga után elsők között kaptam meg a Rádzsa jóga oktatói címet is.
A jóga számomra életmód, válasz az élet nagy kérdésére: ki vagyok én ?
Könnyed meditatív hangulatú óráimon szerepet kapnak az;
- Ászanák: kitartott pózok és variációik.
- Mantrák: szankszrit nyelven íródott hangsorok melyek segítik a koncentrációt.
- Pránajáma: az energia áramoltatása a légzőgyakorlatok segítségével.
- Meditáció
- Rövid tanítások a Bhagavad Gítából és Sivánada Mester Tanításaiból
Szeretettel várok minden korosztályt óráimon!