KOSIK ÁGNES

Kedves Jóginik és Jógik!
A nevem Kosik-Mészáros Ágnes, hatha, kismama és baba-mama jógaoktató vagyok.
Aki személyesen is ismer az tudjam rólam, hogy levegővétel nélkül nettó 30 percet tudok áradozni a jógáról, de most igyekszem röviden megfogalmazni a bemutatkozásomat.
A jógával először gimnazista koromban találkoztam, majd több év kihagyás után egyszeriben egy Bikram jóga teremben találtam magam. Rögtön éreztem, hogy ezt nekem találták ki. Tetszett a mozgás jellege és a meleget is nagyon élveztem. Akkoriban egyfajta „énidőnként” használtam a jógaórákat, abban a 90 percben megszűnt a külvilág és csak én voltam ott a szőnyegemen állva. Amilyen forróság volt a teremben, az embernek esélye sincs nem jelen lenni.
Később azt éreztem, már nem csak fizikai szinten szólít meg a jóga, főleg amikor elkezdtem „szárazföldi”, a későbbi oktatóm csoportos óráit látogatni. Jellemző rám, hogy azok a dolgok, amik megfognak, azokban szeretek elmélyülni és hamarosan egy csapat hasonló emberrel találtam magam egy jógaoktató képzésen, ahol a hatha jóga rejtelmeibe kaptam bevezetést. Az eddigi életem egyik mérföldköve volt ez a képzés, melyet Nagy József és Brávácz Alexandra vezetett.
Majd 2020 nyarán egy újabb képzésen – a Sarasvati Alapítványnál kismama és baba-mama jógaoktató – vettem részt, mert azt gondolom az egyik legcsodálatosabb és legfontosabb időszak egy nő életében, amikor várandós lesz. A kismama jóga egy csodálatos lehetőség arra, hogy a baba és a mama között még mélyebb kapcsolódás jöhessen létre, mindamellett, hogy segít a kismama testét is karban tartani. A kisbabákkal óriási öröm együtt jógázni, ahogyan látni lehet hogyan hat rájuk az OM mantra, de meg kell mondjam a babás jóga az oktató részéről legalább ugyanakkora kihívás, mivel a babákat néha nem olyan egyszerű szórakoztatni.
Hálás vagyok az oktatóimnak a tudásért, a tapasztalataik átadásáért és ugyanannyira a velem gyakorlóknak is, hiszen velük tanulok a legtöbbet a jógáról, az oktatásról és magamról.
A jóga mindig ott volt nekem, amikor szomorú voltam és akkor is, amikor boldog, segített már több alkalommal a nehezebb élethelyzetekben. A mindennapi életbe átültetni nem kis feladat, azt, amit a matracon az ember megél, de hiszem, hogy az élet egy folyamatos tanulás és mindig kapunk lehetőséget gyakorolni.
Remélem, hogy lehetőségem lesz átadni Neked a jóga iránti szeretet és a tudásom legjavát!
Óráim: Női jóga szerda 19.00-21.00