Te szereted magad?
Remélem erre a válaszod egy rossz napon is igen. No de miért is érdeklődöm erről költőien az ahimszá (nem-ártás) hónapjában… Láthatod, hogy ennek gyakorlásához sok minden elkerülhetetlen, ilyen többek között az egyensúlyra való törekvés és a bátorság, ám ezek nagymértékben attól függenek, hogyan érzünk önmagunkkal kapcsolatban.
Ugyanis, az a nagy helyzet, hogy valójában úgy bánunk másokkal, ahogyan önmagunkkal bánunk. Ha hajcsár vagy önmagaddal, mások is érzik az ostorodat. Ha önkritikus vagy, mások is megérzik a velük szembeni magas elvárásaidat. Ha könnyed és megbocsátó vagy önmagaddal, mások is megérzik a veled való együttlét könnyedségét és örömét. Ha megtalálod magadban a nevetést és az örömöt, mások is gyógyulni fognak a jelenlétedben.
Soha nem vennénk egy doboz fehér festéket, és nem várnánk, hogy bordó színben fedje be a falat. Mégis gyakran kemények és követelőzők vagyunk önmagunkkal, aztán azt várjuk, hogy másokkal szeretetteljesek legyünk. Ez legfeljebb ideig-óráig működik. Ám, amikor nő a nyomás, elfáradunk vagy konfliktusba kerülünk, többnyire az jelenik meg kifelé, amit belül naponta gyakorlunk. Amilyen színű a festék a dobozban, olyan színű lesz minden, amit befestünk vele. Önmagunkkal való bánásmódunk „színe” lesz a másokkal való bánásmódunk „színe” is. Ha önmagunkkal nem tudunk biztonságban lenni, mások sem lehetnek biztonságban mellettünk, és a világ sem lehet biztonságos hely.
Lehet, hogy a szívünk tele van mások iránti szeretettel, és a szeretetre irányuló szándékaink tiszták. Az igazság azonban az, hogy ezt a szeretetet úgy fejezzük ki mások felé, ahogyan önmagunkkal bánunk. A szeretet az erőszakmentesség magja, és az önszeretettel kezdődik. Nem egocentrikus szeretettel, hanem megbocsátó és elnéző szeretettel; olyan szeretettel, amely meglátja a tökéletlenségek humorát, és elfogadja az emberi megnyilvánulás teljességét. Csak akkor tudjuk teljesen kifejezni a mások iránt bennünk feltörő szeretetet, ha megtaláljuk ezt a szeretetet önmagunk minden része iránt. Ahhoz, hogy önmagunk minden részét szeretni tudjuk, meg kell bocsátanunk magunknak. Megbocsátás nélkül a bűntudatot nehéz teherként hordozzuk a szívünk körül. A bűntudat túszul ejti az önmagunk és mások iránt érzett szeretetet, és ahhoz a téves elváráshoz láncol bennünket, hogy az emberi életnek hibátlannak kell lennie.
Ezt nem lehet elégszer kimondani, tudatosítani. Az, hogy képtelenek vagyunk szeretni és elfogadni önmagunk minden darabját, hullámokat vet (apró erőszakos cselekedeteket), amelyeknek óriási és tartós hatásuk van másokra. Életemben az egyik legnagyobb kiváltság, hogy sok embert hallgathattam meg személyes érzéseikről beszélni, és újra meg újra meglep, hogy szavaik mekkora része a kudarcaik felsorolása, az önutálat, valamint az önmaguk „megjavítására” tett kísérlet. Ezek a változtatási kísérletek olyan ördögi körökben tartanak bennünket, amelyekből nem tudunk kimászni. Kívülről olyan szívszorító ezt hallani, még úgyis, hogy magam is sokszor így hangzom szeretteimnek… Miközben hallom magukkal szemben bántó szavaikat, én egy gyönyörű, egyedi embert látok magam előtt. És újra meg újra elmondom magamban a titkos imámat: bárcsak ez az ember egyszer meglátná, milyen nagyszerű valójában.
A bátorság és a szeretet mélyen összetartozik. „Amikor a szeretet lett az életem Ura, félelemnélkülivé váltam.” E szavakat Swami Rama fogalmazta meg. Ahol a félelem ártalmat és erőszakot hoz létre, ott a szeretet nyitottságot, erőszakmentességet és azt a valódi biztonságot teremti meg, amelyet keresünk. Az erőszakmentesség átszőtt a szeretettel, a mások iránti szeretet pedig átszőtt az önszeretettel; e kettő nem választható el egymástól.
Önszeretet a gyakorlatban
A helyzet az, hogy azt, mennyire szereted magad, csak a saját tudatosságod szintjén tudod felismerni. Ahhoz pedig, hogy tudatosabbá válj, jobban kell figyelned. Ezért összeállítottam egy kérdéslistát, amivel csinálhatsz egy rövid önfelmérést.
Úgyhogy tölts magadnak a kedvenc forró italodból, vedd elő a legszebb füzetedet, helyezkedj el kényelmesen, és kezdj el írni. Nem kell mindent egy ültő helyedben megcsinálnod; ez lehet a napi önszeretet-rituáléd része is. Ne feledd: ez egy folyamat.
- Szeretsz egyedül időt tölteni?
- Van olyan szertartásod vagy tevékenységed, ami csak rólad szól?
- Úgy bátorítod magad, ahogyan a legjobb barátodat bátorítanád?
- Betartod a magadnak tett vállalásaidat?
- Milyen önmagaddal folytatott belső párbeszéd jellemző rád leginkább?
- Milyen gyakran tetszik, amit a tükörben látsz?
- Pozitívak a kapcsolataid?
- Mit tűrsz el másoktól?
- Mennyire érzed magad komfortosan, amikor kimondod a véleményedet?
- Gyakran mondasz igent akkor is, amikor valójában nemet szeretnél?
- Hogyan töltöd a szabadidődet?
- Keresed mások jóváhagyását?
- El tudod fogadni a dicséretet?
- Akkor is szereted magad, amikor „kudarcot vallasz”, ugyanúgy, mint amikor sikeres vagy? – Hogy beszélsz ekkor magaddal?
- Őszintén hiszed, hogy megérdemled a boldogságot?
Mielőtt bárhova is spiráloznának a gondolataid, szögezzünk le valamit: nincs olyan ember, aki mindig (vagy akár valaha is) tökéletesen szereti önmagát. Szóval ne keseredj el, ha azt látod, hogy jelentős a különbség aközött, amennyire most szereted magad, és amennyire szeretnéd.
Nézz rá őszintén, fogadd el, ahol most tartasz, és ismerd fel, hogy még van hely több szeretetnek és ez egyáltalán nem rossz dolog.
Magyar 
English 
