Barion Pixel

1027 Budapest

Erőd utca 16.
(Az utcáról nyílik a stúdió)

+36 20 481 2810

Online a nap 24 órájában jógázhatsz velünk!

OKTATÓINK

kun zsuzsa

Kun Zsuzsa

Közel nyolc év jógagyakorlás után, túl a fiatal felnőtt koron 🙂 12 évi jógázás után határoztam el, hogy jógaoktató leszek és megpróbálom átadni másoknak mindazt, amit én a jógától kaptam.  Leginkább bádogembernek mondanám magam, akiből már gyermekként is hiányzott minden hajlékonyság. Hihetetlen mozgásigényem mellett a testmozgás kötött formái inkább kudarcot hoztak számomra. A jóga nagy változást hozott. Rádöbbentem, hogy én vagyok a saját testem (és lelkem) ura, nem kell másokhoz viszonyítanom magam, a fejlődésem csak önmagamhoz képest értelmezhető. Ez hihetetlenül jó érzéssel és optimizmussal tölt el.

Szenvedélyesen szeretek jógát tanítani, és hiszek abban, hogy a jóga egy eszköz a kezünkben, amellyel  életünket jobbra fordíthatjuk. Nem csak hiszek ebben, hanem nap mint nap tapasztalom is.

2019-ben alapítottam társammal együtt a Hanumán Jógát, hogy szolgálhassuk a Buda szívében élő, dolgozó, pihenő embereket.

A Sivananda Jógaközpontban szereztem jógaoktatói képesítést. A Magyar Jógaoktatók Szövetségének minősített oktatója vagyok. Tradicionális jógát oktatok, amelyben a testgyakorlás mellett szerep jut a légzésnek, mantráknak, relaxációnak, pozitív gondolkodásnak. A tradicionális jelző arra is utal, hogy a jóga eredeti elvei szerint igyekszem tanítani, s büszkén vallom magam a megvilágosodott guru, Szvámi Sivananda  tanítványi láncolata tagjának.

A jógaoktató képzés befejezése óta is folyamatosan tanulok, elsősorban a különféle mozgásszervi betegségek korrekciója, terápiája érdekel. Bene Máté Zoltán (jogaterapia.hu) oktatói továbbképzéseinek, s más oktatói kurzusoknak, workshopoknak rendszeres résztvevője vagyok, valamint naprakészen követem a hazai és nemzetközi szakirodalmat.

Megismerkedtem a YIN jógával, elvégeztem Sors Szandra nemzetközileg akkredditált yin-jógaoktatói kurzusát. Ezzel, úgy érzem, egy kicsit közelebb kerültem a jógagyakorlás eredeti minőségéhez.

Alkalmanként szívesen tartok páros jógát is, amely a kapcsolatok rendezésében, fejlesztésében is nagy segítséget nyújthat.

Csak kis létszámú csoporttal szeretek dolgozni, mert így megfelelő figyelmet szentelhetek a személyes szükségleteknek és lehetőségeknek. Hihetetlen öröm látni tanítványaim fejlődését.

A Hanumán Jógastúdióban a  II. kerületi Erőd utcában vezetek kis létszámú csoportokat, amelyeken bárki részt vehet. Ezeket az órákat egyaránt ajánlom kezdőknek és gyakorlott jógázóknak, életkortól függetlenül.

Egyéni jógaórák tartását is vállalom.

Szeretettel várlak óráimon!

Hogy mit adhat a jóga? „A Jóga gyakorlásával felülkerekedhetsz minden nehézségen és megszüntethetsz minden gyengeséget. A Jóga gyakorlásával a szenvedést üdvösséggé változtathatod, a halált halhatatlansággá, a szomorúságot örömmé, a kudarcot sikerré és a betegséget tökéletes egészséggé. A Jógagyakorlás segítségével az elme, a test és a beszéd szervei egymással összhangban működnek. Mindenkor nyugodt elmével élhetsz, ha a Jógát gyakorolod. Alvásod pihentető lesz. Megnő az energiád, az életerőd, az élethosszod és az egészséged szintje.”

 Szvámí Sivánanda

Óráim: Gerincbarát, YIN

DEBRECZENI LILLA

Lenyűgöz az emberi mozgásban rejlő lehetőség. Rengeteg sportot kipróbáltam, hogy megtapasztaljam a mozgáskultúra sokszínűségét. Kedvenceim a harcművészetek, a tánc, a ritmikus gimnasztika és a falmászás voltak. Belső, lelki utamon járva jutottam el a jógához, ahol találkozik test, lélek és elme. Hiszem, hogy a jóga, az elme hullámzásainak megszűnése, kapcsolódik végső spirituális célunkhoz.

Lillát most egy darabig nélkülöznünk kell, de várjuk vissza!

Múltamnak köszönhetően számomra a jógában a testmozgás sokszínűsége is jelentős szerepet kap. Állandóan kutatom az új mozdulatokat, a mobilitás újragondolását. Óráim fúziós jellegűek, ahol fontos az alapos bemelegítés, az áramlásszerű mozdulatok, a zene és a relaxáció. A legjobb érzés kipihent, felfrissült, mosolygós arcokat látni az óra végén! Ez motivál a tanításban.

Köszönöm, ha megtisztelsz bizalmaddal és eljössz az órámra, hogy szeretettel és alázattal segítsük és tanítsuk egymást, hisz általad én is rengeteget tanulok. Kívánom, tapasztald meg te is mindazt a csodát, amit a jóga ad, mely valójában te magad vagy!

Lokāḥ samastāḥ sukhino bhavantu – minden ember legyen boldog

Órák: dinamikus, hangfürdő

DEBRECZENI LILLA - HANGFÜRDŐ

TAMÁS EDIT ÍSÁ

2001-ben kezdtem tudatosan és rendszeresen jógázni a Kőrösi Csoma Jóga Egyesületnél. 

2009-ben közösséget váltottam, a Satyananda Jóga Magyarországon tagja lettem. Ott nagy örömömre megismertem a mantra, bhakti és karma jóga világát. A mantra és név beavatást 2011-ben Swami Satyasangananda Saraswati Mestertől kaptam.

2010-ben beiratkoztam a Sivananda Jógaközpont jógaoktatói tanfolyamára. 2011-ben oktató lettem. A jóga oktatói tanfolyam nagy változásokat hozott az életembe. A jógaközpont lett a második otthonom, azóta is fáradhatatlanul szolgálom mestereimet és embertársaimat.

Tovább képeztem magam dr. Hovanecz Anikó orvos-jógaterapeuta és Bene Máté gyógytornász gerincterápiás tanfolyamain. 2017-ben Gerincterápiás Jóga Oktató oklevelet szereztem a budapesti Fény Jógaterápiás Intézet 100 órás gerincterápiás jógaoktató továbbképző kurzusán. 2013.  óta rendszeresen tartok ilyen jellegű foglalkozásokat.

Többször jártam Indiában spirituális elvonuláson.

Odaadóan követem mestereim tanításait, és szeretném átadni azokat a jógát gyakorlóknak is:

„Szolgálj, szeress, adj, tisztulj, meditálj, valósítsd meg önmagad, légy jó, tégy jót.”

„Mint jógaoktatónak, elsődleges feladatod az ászanák és pránáyáma tanítása, de amit valójában továbbadsz a tanulóknak, az a bölcsesség és a spiritualitás.”

Mint jógaoktató, mestereim tanításait szeretném átadni  a   jógát gyakorlóknak:
Swami Durgananda: „Mint jógaoktatónak, elsődleges feladatod az ászanák és a pranayama tanítása, de amit valójában továbbadsz a tanulóknak, az a bölcsesség és a spiritualitás.
Swami Sivananda:  „Szolgálj, szeress, adj, tisztísd önmagad, meditálj, valósítsd meg önmagad, légy jó, tégy jót.” 

Óráim: Gerincbarát

TAMÁS EDIT - SENIOR JÓGA
TULIPÁN ÁGNES BODY AND SOUL

TULIPÁN ÁGNES

Nem mondhatom el magamról, hogy a mozgás gyerekkorom óta a lételemem. Elég ügyetlen gyerek voltam. Később kampányszerűen próbáltam barátkozni több mozgásformával, például az  aerobic-kal,  evezéssel, tánccal, jógával).

Végül a jóga lett a befutó, már jócskán 40 fölött. 6 éve jógázom rendszeresen, és  végül életformámmá vált a rendszeres gyakorlás. Így nagyszerű példa vagyok arra, hogy sohasem késő elkezdeni a gyakorlást és folyamatos gyakorlással tökéletesítheted önmagad. A jógagyakorlással egy sokkal mélyebb és igazabb élet nyílt meg előttem, a tudatosság lehetőséget adott a hosszú évtizedek alatt felhalmozott negatív érzelmek és rossz beidegződések átdolgozásában.

A 200 órás alap jógaoktatóképzést a Sivananda Jógaközpontban végeztem 2017- ben. Hálás vagyok a mestereimnek. Gyakorlásomban nem csak a fizikai mozgás (ászanák), hanem a meditáció és a jógaéletmód is fontos szerepet játszik. Oktatói oklevelem megszerzése óta folyamatosan csiszolom magam többféle továbbképzésen ( gerincterápiás, csakrameditáció). 2019-ben a Yogin 300 órás haladó oktatóképzőjén mélyítettem a jógagyakorlásom, tudatosságom,  és a tanításomat többféle jógairányzat metódusaival gazdagítottam. (Iyengar, Astanga, vinyásza flow, kundalíni, yin) 2020-ban a yin jóga és a meditáció mélységeiben merültem el. A saját szádhanám gerincét a kundalíni kriják és meditációk adják. A fizikai gyakorlásban és az óráimon szeretem a dinamikus áramlást ötvözni a hosszabban kitartott ászanákkal.

Szeretettel várlak  hatha flow óráimon a Hanumán Jógastúdióban. Találkozhatunk még hétvégi alkalmakon is, ahol megismerkedhetsz akár a kundalíni energiával és yin témájú gyakorlással, és megtapasztalhatod  a meditáció, légzés és a fizikai gyakorlás különleges élményét is. 

Óráim: Testébresztő hatha flow

Időpontfoglalás

Kedves Jógázó!

Időpontfoglalása sikeres. Szeretettel várjuk a megadott időpontban.

Hanumán Jóga