MILYEN JÓGÁT OKTATUNK?
Tradicionális, a jóga eredeti gyökereihez visszanyúló jógát tanítunk. Mint Minősített Jógaoktató Szervezet, azonosulunk a Magyar Jógaoktatók Szövetsége értelmezésével.
A jóga fogalmát Indiából származó ősi, a gyakorlaton alapuló egyetemes bölcseleti rendszerként fogadjuk el, amely az ember testi, lelki, szellemi, szociális és spirituális kiteljesedését szolgálja. Végső célja a megvilágosodás, az elme feletti tökéletes uralom elnyerése. Az egyéni lélek felismeri, hogy egy a Felsőbb Énnel, a benne élő isteni természettel.
Ennek a legmélyebb potenciálnak a megtapasztalására irányuló cél nem része egy vallási folyamatnak. A jóga az önvizsgálat, önmegfigyelés tapasztalati tudománya. A vallások megpróbálják meghatározni, hogy miben kell hinnünk, míg egy olyan gyakorlati tudomány, mint a jóga, s benne a meditáció, azon tanárok és jógik konkrét tapasztalataira épül, akik ezeket a technikákat alkalmazták. A jóga nem mond ellent semmilyen vallásnak, és mindenki gyakorolhatja, függetlenül attól, hogy hívőnek vagy bármely valláshoz tartozónak tartja-e magát.
A jóga a test, elme és a lélek tudománya. Segít minden idők emberének visszatalálni a harmónia, az egészség és a boldogság útjára sok ezer éves gyakorlatai és filozófiája segítségével.
NÉVADÓNK, HANUMÁN
"Hanumán megtanít minket arra, hogy csak egy dolog van, ami a kétségeinket és félelmeinket felülírja.
Ez pedig a szeretet."
Hanumán meséje
Anjana gyönyörű nő volt, aki mélységesen vágyott az anyaságra, ezért minden nap gyermekáldásért imádkozott. Vayu, a szél istene nagyon csodálta őt, így amikor meghallotta az imáját elhatározta, hogy segít neki. Néhány szem rizst megáldott és a madár barátaival – akik éppen arra szálltak – elküldte neki. Anjana éppen a napi imádságába merült. A kezeit magasra emelte anjali mudrába, készen arra, hogy isten áldását fogadja. Ekkor néhány rizsszemet kapott helyette. Okosabb volt annál, hogy megkérdőjelezze az imája eredményét, ezért kinyitotta a száját és bekapta a rizsszemeket. Az áldott rizsszemek befogadásával várandós lett.
Amikor a gyermeke Anjaneya („Anjana fia”) megszületett, elég hirtelen természettel lett megáldva. Félig halandó, félig halhatatlan volt, hiszen Vayu volt az apja. A félisten minősége sokszor bajba sodorta. Egy reggel, amikor Anjana felébredt, azt hitte, hogy egy hatalmas mangót lát áthaladni az égen. Mivel a mangó volt a kedvenc étke, azonnal felszállt az égbe és a gyümölcs után eredt, de a figyelmét elkerülte, hogy az igazából a nap. Amikor a napisten Surya észrevette, hogy ez a kis bajkeverő rohan, hogy beleharapjon, villámcsapást küldött rá. A villám a fiú állkapcsát érte, azonnal megölte és visszazuhant a földre.
Amikor Vayu megtudta, hogy mit tett Surya, dühében hatalmas lélegzetet vett. Olyan mélyet, hogy a földről az összes levegőt beszívta, és az élőlények elkezdtek fulladozni. Az istenek válságstábot hívtak össze, hogy kiengeszteljék mind Vayut mind Suryát, és helyreállítsák a rendet. Vayu megtagadta, hogy kilélegezzen, amíg nem kapja vissza a fiát, Anjaneyát. Surya ellenben nem akarta, hogy ez a veszélyes gyerek ellenőrzés nélkül szaladgáljon a világban.
Végül megegyezés született. Anjeneyát átkeresztelték Hanumánná, ami a villámcsapás által okozott törött állra utal (hanuh jelentése szanszkritul: áll). Feltámasztották, de rövidtávú memóriával sújtották, hogy sose emlékezzen annyi ideig az istenségére, hogy komoly bajt okozhasson. Ha azt gondolja magáról, hogy egyszerű halandó, akkor mit tehet?
Végül elszakították anyjától, hogy új életet kezdjen. Sugriva, a megbízható majomkirály gondjaira bízták, és a kisfiú majom formát öltött, hogy jobban beilleszkedjen új családjába.
Hanumán a büszke majom törzs nélkülözhetetlen harcosává vált. Egy nap, ahogy az erdőben sétált, találkozott Ráma királlyal. A kapcsolódás azonnal létrejött közöttük. Hanumán ott helyben megesküdött Rámának, hogy soha nem hagyja el. Ráma a bizalmába fogadta. Olyan elválaszthatatlanok lettek, mint a borsó meg a héja.
Ráma felesége Szíta, a szépségéről és isteni tulajdonságairól volt híres. Nem telt el hosszú idő, hogy a gonosz démon Rávana mérhetetlenül féltékeny lett a párra. A féltékenysége elhomályosította a józan ítélőképességét és megtámadta Ráma királyságát, Szita hercegnőt pedig elragadta és a szigetére vitte, Lankára.* Ráma kötelessége az volt, hogy megvédje országát, így nem tudott azonnal bájos Szítája után indulni. Így maga helyett a jóbarátját, Hanumánt küldte el a megmentésére.
Hanumán úgy indult neki az útjának a szubkontinensre, hogy fogalma nem volt róla hogyan teljesíti majd a feladatot, de tudta, hogy nem tehet másként. Tiszta szeretete a legjobb barátja iránt segített eloszlatni minden kétségét a saját képességei felől. Amikor elérte a tengerpartot és átpillantott az óriási, határtalan óceán felett, ami elválasztotta Lankától, letérdelt imádkozni. Az a testhelyzet, ahogyan letérdelt – az egyik térd fent, a másik lehajtva maga mellé – inspirálta az eredeti virászanát, hőspózt. Lehunyta a szemeit és azért imádkozott, hogy olyan kegyben részesüljön, ami képessé teszi a lehetetlenre. Az imádság alatt sem rendült bizalma. Amikor úgy érezte, hogy elég erőt gyűjtött, a talpát lenyomta a földbe, ami akkora lökéshullámot okozott, hogy lelapította a fákat és hegyeket, amiket maga mögött hagyott. Felemelkedett az égbe és Lanka felé szárnyalt a nyílt tenger fölött.
Az odaadó hős
Fontos tudatosítani, hogy amikor Hanumán letérdelt imádkozni, hogy megvalósítsa a lehetetlent, akkor már képes volt elérni a célját. A Szélisten fiaként Hanumán bármit megtehetett. Hatalmasra növekedhetett vagy éppen apróra zsugorodhatott, megmozgathatott hegyeket, vagy az alakját teljesen meg is változtathatta. De folyton elfeledte az isteniségét, így a hitéhez fordult – amit szanszkritul shraddhának hívnak – hogy megadja neki a magabiztosságot ahhoz, amit tudta, hogy teljesítenie kell. Sokan elgyengülünk lehetetlennek tűnő feladatok előtt, vagy akkor, ha csak egy kicsit is nehéz, mert olyanok vagyunk, mint Hanumán. Könnyen elfelejtjük, hogy nekünk is van isteni részünk, és képesek vagyunk a lehetetlent megvalósítani. Elfelejtjük a shraddha tényezőjét is, ami ott gyökerezik minden ember szívében.
A történelem során mindig létezett az imának valamilyen formája, ami biztosította a teret és időt az emberek számára a hit növekedéséhez a szívükben. A hit és remény tesz képessé arra, hogy biztonsággal előre haladjunk és átszökelljünk egy óceán fölött, megváltoztassuk a világot, vagy csak újra merjünk szerelembe esni.
Szárnyalni új magasságok felé
Ahogy Hanumán a végzete felé haladva átrepült az óceán fölött, egyik lábát előre, a másikat hátra nyújtotta a híres spárga pózban, amit napjainkban hanumánászanaként ismernek a jógások.
A számtalan akadály ellenére, amivel az útja során szembekerült – beleértve azt is, amikor egy vízből kiemelkedő démon felfalta – Hanumán megérkezett Lankára. Addig kutatott, amíg Szítára nem lelt Rávana palotakertjében. Ott átváltozott macskává, hogy odalopakodhasson hozzá és tudathassa vele, Ráma a megmentésére fog sietni. Szíta odaadta a hajtűjét, hogy Ráma bizonyos legyen afelől, hogy rátaláltak, Hanumán pedig Ráma gyűrűjét adta neki, hogy a jövőbeli megmentéséről biztosítsa. Végül sikerült kiszabadítani Szítát. Ráma Rávana ajtajához hozta a háborút és Hanumán segítségével legyőzték a démonkirályt, hitvesét pedig kiszabadították.
Amikor az egyensúly és a béke helyreállt, Ráma hatalmas ünnepséget tartott a palotájában, aminek a díszvendége Hanumán volt. Kitüntetésben részesítették a hőst, Ráma pedig megajándékozta a drágakövekkel kirakott arany karkötőjével. Az isteni ajándékot látva a tömeg lélegzete elállt a megtiszteltetéstől és a büszkeségtől, de Hanumán furcsa módon csak bámulta a karperecet. Megkopogtatta, és beleharapott. Mikor néhány drágakő kihullott belőle, még közelebbről vizsgálta meg az aranyat, de elégedetlennek tűnt, amikor nem találta meg, amit keresett. Ráma, Szítá és akik látták, ledöbbentek Hanumán látszólagos hálátlanságától. Ráma végül megkérdezte őt, mi az oka, hogy nem örül az ajándékának.
Hanumán ránézett és azt mondta: „Ráma, minden pillanatban a nevedet ismétlem. Azért ismétlem folyamatosan, hogy mindig emlékezzem arra, mennyire szeretlek. Olyan nagyon ismétlem a nevedet, hogy a szívizmaimon is ott a neved. Ez a karperec értéktelen a számomra, ha nem hordozza a nevedet. Itt van, nézd meg!” Hanumán letérdelt Szítá és Ráma előtt, a mellébe vájta az ujjait és kinyitotta a mellkasát, hogy megmutassa a tartalmát. Odabent volt Ráma és Szítá tökéletes mása és minden szívizmán ott volt Ráma neve. Minden dobbanással hallatszott a halk „Ráma, Ráma” kántálás.
Hanumán kalandja – ahogy a Rámájana részletesen beszámol róla – a hit, a félelemnélküliség és a teljes odaadás példája. Hanumán a jógi minden tulajdonságát bemutatja, története sok tekintetben a sajátunkat tükrözi. Hányszor feledtük el saját isteni mivoltunkat, hogy újra és újra ugyanabba az önkorlátozó gondolkodásmódba essünk? Ki nem élt át válságot a hitében és érezte úgy, hogy van olyan teher, ami túl nehéz ahhoz, hogy cipelje. Kinek a számára nem tűnt már valamilyen feladat teljesítése lehetetlennek? Hanumán megtanít minket arra, hogy csak egy dolog van, ami a kétségeinket és félelmeinket felülírja. Ez pedig a szeretet.
A bhakti-jóga** tradíciójának középpontjában ennek a minőségnek a gyakorlása áll – olyan mélyen, hogy megszabaduljunk minden félelmünktől és kétségünktől, amikor nem marad más, csak az igazi énükre való visszaemlékezés. A bhakti-jóga eszköze a mantra vagy egy rövid szó ismétlése, ami az odaadás tárgyára rögzíti a figyelmünket. Hanumán számára mindezt Ráma testesítette meg, így az ő nevét ismételte folyamatosan. Bár rövid memóriája miatt gyakran elfeledte feladatát, illetve kapcsolatait, de a legjobb barátjára mindig emlékezett. Minden mondatot Ráma nevével kezdett és fejezett be. Szabadidejében mindig az ő nevét ismételte. Végül lényének minden apró része Ráma nevével együtt rezgett, lelke pedig a tökéletes figyelem által az odaadása tárgyával egyesült. Ő maga vált a szeretetté, ezért költözött be Ráma és Szítá a szívébe.
Sok jógagyakorló fedezi fel, hogy a mantra ereje mély és örömteli érzéseket hoz a felszínre. Akár mantraéneklést hallgatunk, vagy kirtanon (kérdezz-felelek típusú éneklés) veszünk részt, könnyű a résztvevőknek megérezni az ismétlés erejét. Ezek a gyakorlatok a mélyebb hatású japázással rokonok, amit sok jóga tradíció használ a meditáció eszközeként. A mantrát kimondhatod hangosan, énekelheted dal formájában, de halkan, magadban is ismételheted. Arra való, hogy attól a félelemtől és illúziótól szabadítson meg, ami megakadályoz abban, hogy a teljes potenciálodat elérhesd. A „mantra” a manasz (elme) és a trájaté (felszabadítás) szavakból ered, amelynek jelentése „ami felszabadítja az elmét”. A jóga útján való előrehaladás kulcsa az ismétlés rendszeressége. Ha a gyakorlás folyamatos, akkor a félelmek szükségszerűen tovatűnnek és megtapasztalhatjuk a teljes odaadás érzését, ahogy ezt Hanumán is tette.
* az eredeti forrás, a Ramajana a történetet nem így meséli, de a fordítás miatt nem helyesbítem.
** „Az istenszeretet jógája (bhakti-jóga) az a folyamat, amelyben az ember aktív szolgálattal és mély meditációval, Isten szent neveinek éneklésével feléleszti szunnyadó Isten iránt való szeretetét. Tökéletesen megvalósítja saját lelki mivoltát és a Legfelsőbb Személlyel, Istennel való kapcsolatát. A bhakti, vagyis az odaadó istenszeretet szintjén az ember Isten akaratát és az Ő szolgálatát helyezi az élete középpontjába.”
Fordította: dr. Onozó Emese jógaoktató
Lektorálta: Hári Beáta
A képeken: dr. Onozó Emese
Forrás: Kaivalya, Alanna – van der Kooij, Arjuna – Gannon, Sharon: Myths of the Asanas: The Stories at the Heart of the Yoga Tradition. Mandala Publishing, 2010, 77.
www.facebook.com/EperJOGAfoldje – engedéllyel
MESTEREINK
Oktatóink többsége a Sivananda Jógaközpontban (sivananda.hu) szerezte jógaoktatói képesítését, a mai napig ezer szállal és hálával kötődünk a tradícióhoz, és valamennyi tradicionális jógairányzathoz, amely azonosul a hazai jógaközösség jógaértelmezésével.
Szvámi Sivananda
Szvámi Visnu-Devananda