Van egy különös paradoxon a mai világban: miközben egyre több mindent birtokolhatunk, egyre nehezebb igazán szabadnak lenni. Tárgyak, információk, élmények és elvárások vesznek körül minket, és gyakran úgy kapaszkodunk beléjük, mintha ezek tartanák össze az életünket. A jóga tradíciója azonban egy egészen más irányba mutat.

Az aparigraha egyike a Jóga-szútrákban rögzített jámáknak. A szó legtöbbször nem-felhalmozásként, nem-birtoklásként vagy a ragaszkodás hiányaként fordítható. Első hallásra talán szigorúnak vagy lemondással telinek hangzik, pedig valójában sokkal inkább egy felszabadító lehetőség. Nem arról szól, hogy anyagi javak nélkül kellene élnünk, hanem arról, hogy ne váljunk a tulajdonunk vagy a vágyaink rabjává.

A mindennapokban sokszor nem is a tárgyak valós súlya nehéz, hanem az a belső ragaszkodás, amellyel kapcsolódunk hozzájuk. Nemcsak anyagi dolgokat halmozunk fel, hanem szerepeket, történeteket, régi sérelmeket és jövőbeli elvárásokat is. Néha a múltbeli önmagunkhoz ragaszkodunk, néha helyzeteket próbálunk görcsösen kontrollálni, vagy éppen bizonyosságokat keresünk egy alapvetően változó világban.

Az aparigráha arra emlékeztet, hogy az élet természetéből fakadóan folyamatos mozgásban van. Emberek érkeznek és távoznak, helyzetek alakulnak át, a testünk, a vágyaink, a szerepeink is folyamatosan változnak. . A  szenvedés gyakran ott kezdődik, amikor megpróbáljuk megállítani ezt a mozgást, ezt az áramlást. A modern világ ráadásul folyamatosan azt üzeni: „még nem elég! Nem vagy elég sikeres. Nem vagy elég szép. Nem dolgozol eleget. Nem birtokolsz eleget. Nem tapasztaltál eleget. Nem fejlődtél eleget. Ez a belső hiányérzet pedig állandó kereséshez és felhalmozáshoz vezet. Új élmények, új tárgyak, új célok, új impulzusok után nyúlunk — miközben sokszor észre sem vesszük, hogy közben elveszítjük a kapcsolatot a jelen pillanattal.

Mi történne, ha egy pillanatra abbahagynánk a görcsös kapaszkodást?

Talán megértenénk, hogy nem kell mindent megszereznünk ahhoz, hogy teljesek legyünk.

Minden tudatos kilégzés egy apró elengedés, a savászana csendje pedig jó lehetőség annak belátására, hogy nem kell mindent az ellenőrzésünk alatt tartani. Minden tudatos jelenlét emlékeztet arra, hogy az élet nem birtokolható, csak megélhető. Az aparigráha nem passzivitást vagy közönyt jelent, hanem bizalmat abban, hogy a dolgokat nem kell szorosan markolnunk ahhoz, hogy kapcsolódni tudjunk hozzájuk. Ha lazítunk a szorításon, több energiánk marad valóban jelen lenni, és jobban tudjuk értékelni azt, ami éppen most van, ahelyett, hogy azon tűnődnénk, mit veszíthetünk el.

A következő hetekben részletesen is körbejárjuk, hogyan jelenik meg az aparigráha a gyakorlatban: a munkában, az emberi kapcsolatainkban, valamint a táplálkozás és az életmód terén.

Addig is érdemes megfigyelni a mindennapokban: Mi az, amihez most túl erősen ragaszkodom? Mit próbálok mindenáron ellenőrzésem alatt tartani? Milyen érzés lenne egyetlen pillanatra lazítani ezen a szorításon?

„aparigraha-sthairye janma-kathantā-sambodhaḥ” – „Ha a gyűjtéstől való tartózkodás megszilárdul, az ember felismeri, hogy miért született meg.”

Patandzsali Jóga szútrák 2.39.

Karalyos Gábor