A tőlem telhető legjobb.
Nézem ezt a képet, és hát…
Lehetne egyenesebb a hátam. Elfért volna egy tisztességesebb uddiyana bandha. Emelhettem volna magasabbra a lábam. Ki is nyújthattam volna jobban. És abban sem vagyok biztos, hogy itt spiccelni kellett volna.
De!
Este hét volt már, mögöttem egy munkanappal, egy másfél órás önálló ászana gyakorlással és egy hegymászással ide, erre a csodahelyre.
Nem ide és nem erre készültem, és farmerben voltam, egy keskeny kőpadon.
Mondhatjuk, hogy a fentiek mentegetőzések.
De!
Mondhatjuk azt is, hogy a fentiek körülmények.
Körülmények, amiket tudatosan vagy tudattalanul én alakítottam ki, és amik ellenére nem is olyan rossz ez a hegytartás variáció.
Ez ott és akkor a tőlem telhető legjobb volt.
Egy dolgot biztosan tudok: a tőlem telhető legjobbat adom.
Hogy honnan tudom?
Olyankor béke van, harmónia, egység.
De!
Ez nem lesz egyenértékű bárki elképzeléseivel arról, hogy mi a legjobb, ami tőlem telik.
Mert akkor, ott, azon a kőpadon én voltam és nem más. És én én vagyok, nem más.
Mint ahogyan Te Te vagy, Ő pedig Ő.
És ez így van rendjén.
