
A néphit szerint a Mikulás egy vidám öregember, aki az ünnepek alatt ajándékokat visz gyermekeknek és felnőtteknek, ha azok megérdemlik.
A Gait and Posture című folyóiratban 2015-ben megjelent tanulmány azonban aggodalomra ad okot a szorgos Mikulás egészségével kapcsolatban.
Az USA-ban végzett vizsgálat szerint az esések a 65 év feletti személyeknél a sérülések és kórházi kezelések vezető okai közé tartoznak. A 65 év feletti személyek egyharmada esik el évente, és minden ötödik esés súlyos sérülést okoz.
Tekintettel arra, hogy a Mikulás széles körben elfogadottan 65 év feletti, aki ráadásul jeges háztetők és kémények között járkál, erősen ki van téve az esés veszélyeinek. A nehéz zsák, amelyben ajándékokat cipel, és a ruhája még tovább rontják a helyzetét.
A tanulmány 17 fiatal „Mikulás” neuromuszkuláris teljesítményét elemezte, adatokat gyűjtve az álló egyensúlyról és a járásról, jelmezzel és 20 kg-os zsákok cipelése közben is. A Mikulás-utánzatokat arra is megkérték, hogy állva és járás közben végezzenek „kognitív interferenciafeladatokat”, például betűzzék a rénszarvasok neveit.
Az eredmények a Mikulás számára elég lehangolóak. A tanulmány szerint a Mikulás szerepben megnövekedett az esések kockázata a testtartás instabilitása és egyenetlen járás miatt. A kognitív feladatok tovább rontották a teljesítményüket. Amikor arra kérték őket, hogy emlékezzenek a rénszarvasok nevére, ezek a fiatal, 30 év körüli Mikulások lassabban és szabálytalanabbul jártak, ami növelte az esés kockázatát.
Sajnos a Mikulások, mindamellett hogy háztetőkön jérnak és cipelik a súlyt, még az ajándéklisát is folyton ellenőrizniük kell. Ez a többletfeladat ismét növeli az idősek eséskockázatát.Ha ráadásul arra is figyelniük kell, hogy ki a rossz és ki a jó, a hirtelen fellépő érzelmek és a stressz szintén fokozhatja az esés kockázatát.
Bár sokan közülünk valószínűleg nem igazán aggódnak a Mikulás egészsége miatt, a tanulmány tartalmaz néhány tanulságot az ünnepekre mindannyiunk, de főként a 65 évesnél idősebbek számára.
- Az idősebb felnőtteknek tisztában kell lenniük az esések magasabb kockázatával, különösen, ha séta közben túlterheltnek érzik magukat vagy más feladatok vonják el a figyelmüket.
- Ne cipekedjen túl sokat! Vegye számításba az tis, mit visel! Még ha nem is öltözik mikulásjelmezbe, a nehéz téli kabátok ugyanolyan megterhelőek lehetnek, és instabilitást és egyensúlyhiányt okozhatnak.
- Egyszerre csak egy feladatra koncentráljon, különösen gyaloglás vagy vezetés közben. A többfeladatos munkavégzés mindannyiunkat lassabbá és szórakozottabbá tesz, ami további koordinációs és biztonsági kockázatokat jelent.
- Próbálja ki a jógát, a tai chi-t vagy az erőnléti vagy aerob edzés más formáit! A jó hír az, hogy a jóga javítja az egyensúlyt, a járást és a testtudatot – mindezek csökkentik az esések kockázatát. A jóga erősíti a propriocepciót, a testhelyzet ismeretének érzékszervi készségét. Az időseknél végzett jógával kapcsolatos tanulmányok szerint a jóga javítja az egyensúlyt, a mobilitást és a fájdalmat, valamint csökkenti az eséstől való félelmet.
Forrás: https://www.psychologytoday.com/us/blog/urban-survival/201512/is-why-santa-should-do-yoga